facebook twitter google plus   HUN  ENG  


 
 
Új eszköz a hamisítás elleni harcban
2012. AUG. 17.

A becslések szerint a magyar termékforgalom hozzávetőlegesen 10 százaléka hamisítvány, ami több százmilliárd forintnyi bevételkiesését jelent a költségvetés számára. Világszerte pedig mintegy 500 milliárd euróra becsülik a termék- és védjegyhamisítás által okozott károkat. A hamisítás elleni küzdelem szerte a világon komoly erőket mozgósít. Ebben a harcban fontos eszköz lehet az Intersoft Hungary Kft. szakemberei által kifejlesztett ADNS (Attestation DataNet Service) eljárása és az így megszületett Jogjegy.

A jövedéki termékek, hungarikumok valamint biotermékek azonosítására, eredetvédelmére is alkalmas rendszer világszabadalmi oltalmi eljárása hamarosan megkezdődik. A projekt 293 millió forintos költségvetéséhez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a „Vállalati innováció támogatása” című pályázati kiírás keretében 132 milliós uniós forrással járult hozzá.

A szakemberek korábbi szabadalmának továbbfejlesztéseként, két év alatt megalkotott, kétdimenziós, QR-kód alapú Jogjegy, szabadalommal védett egyedülálló eljárás. Az árucikkek egyedi azonosításán keresztül, az iparjogvédelmi oltalom alatt álló, valamint a szerzői jogi védelemben részesülő termékek eredetiségének védelmét szolgálja. Emellett a védett termékek autentikus voltát, valamint az adott felhasználásra vonatkozó jogosítottságot ellenőrzi, igazolja.

A szolgáltatás, a kereskedelmi forgalom bármely pontján, egységesen és egyetlen eszközzel, egyszerűen ad azonnali tájékoztatást az adott termékről: a rá helyezett ADNS alapú QR-kód tartalmazza az egyedi azonosítót. Ez különböző biztonsági fokozatú etiketten szerepelhet: a legmagasabb szintű, fizikai hamisíthatatlanságot biztosít, a bankjegyek biztonsági elemeivel megegyező szintű azonosítókat tartalmaz. A kódok kiadásakor központi adatbázisban rögzítik az adott termék minden, a megrendelő által egyedileg meghatározott jellemzőjét.

Ilyen lehet a termék megnevezése, származási helye, szavatossági ideje, vizuális megjelenítése, leírása. Emellett tartalmazhat marketing célokat szolgáló elemeket, például reklámfilmet, vagy a weboldalra jutás lehetőségét is. A központi adatbázis felelős az egyedi jogjegy azonosítók előállításáért, a termék nyomon követéséért és ellenőrzéséért. Képes minden egyes, a termék sorsát meghatározó – például a gyártást, vagy a vámolást követő –, kódleolvasásról naplóbejegyzést készíteni. Amennyiben hamis (nem kiadott) kód érkezik a lekérdezés során, ennek megfelelő hibajelzést küldi vissza.

A Jogjegy alapját egy olyan azonosító kód képezi, amelynek képzési algoritmusa titkos, még az összes kiadott azonosító ismeretében is gyakorlatilag (belátható időt és számítási kapacitást feltételezve) feltörhetetlen. A kódolási algoritmus biztosítja az egyediséget és a logikai hamisíthatatlanságot. A tovább bővíthető rendszer jelenleg 1021 számú egyedi árucikket képes azonosítani: egy egymillió kötetes könyvtárban ennél kevesebb betű található. A központi ADNS adatbázisban rögzített adatokhoz az érintettek, okos telefon segítségével az Intersoft Kft. által készített, ingyenesen letölthető alkalmazás futtatásával férhetnek hozzá, a jogosultságuknak megfelelő szintig.

Az ADNS rendszer fő célja a helyszíni ellenőrzés egységes és gyors lehetőségének megteremtése, legnagyobb előnye, hogy minden jogtulajdonos számára egységes rendszert alkot. Így az ellenőrzést végző feljogosított szervek (hatóságok, jogtulajdonosok) is egyetlen mobiltávközlési eszközzel képesek az ellenőrzést pillanatokon belül elvégezni, nem kell ismerniük az egyes jogtulajdonosok sajátos és sokszor bonyolult eredetiséget igazoló rendszereit.

Szerző: Világgazdaság Online
Megjelenés dátuma: 2012.07.02.
http://www.vg.hu/kozelet/jog/uj-eszkoz-a-hamisitas-elleni-harcban-379029
vissza
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

         
 

 
 
            Kapcsolat
      Impresszum
      Jogi nyilatkozat      
Az INTERSOFT-HUNGARY Kereskedelmi és szolgáltató Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül az alábbi projektre nyert vissza nem térítendő uniós támogatást:

Gazdaságfejlesztési Operatív Program - Vállalati Innovációtámogatása (Kódszám: GOP-1.3.1/A)
"Jogosultságot Tanúsító Adatbázis Szolgáltató Rendszer (ADNS) továbbfejlesztése, és a használhatóság feltételeinek megteremtése"

A támogatás mértéke 45%, a támogatás összege
131.998.991 Ft

A projekt időtartama:
2010.03.01 - 2011.08.31.